PUSKÁS FERENC 

pályafutása

"Puskás Ferenc a futballtörténelem egyik legnagyobb egyénisége, vérbeli világklasszis." - így írt a FIFA Magazine abban a kiadványban, amely a labdarúgás múltjának legnagyobb alakjait örökíti meg (A 84-szeres magyar válogatott Pelé, Piola, Planicka és Patini társaságában kapott helyet.)
De hogyan is lesz valakiből világklasszis?
...Nagyot csattant az anyai pofon. "Te disznó kölyök, megint szétrúgtad a cipődet? "Piff! Puff! A könyök fejét nyakába húzva menekült az anyai áldás elől. Az apa vígasztalta? "Ne félj Öcsi, én is így kezdtem. Még szétrúgsz néhány cipőt, aztán már nem a sajátodat fogod rúgni..."

Így kezdődött... Mert Öcsi 15. esztendejében már Kispesten a legjobbak között rúghatta a labdát. S alig múlt 16 - 1943 őszén írták -, amikor a dühöngő influenzajárvány miatt három élvonalbeli labdarúgó is kidőlt a sorból. A Kispest vezetősége sokat töprengett, amíg megszületett a döntés: Puskás Öcsi lesz a balösszekötő a NAC elleni mérkőzésen. Amikor elérkezett az indulás, Öcsi mamája is készülődött. "No fiam, mit csomagoljak még? Messze van Nagyvárad. Megéhezel odáig." Aztán elgondolkozva így folytatta: "Ugye megmondtam én neked édes fiam, hogy a futballt ne hanyagold el, még sokra viheted..." Idősebb Puskás Ferenc mormogott is valamit a bajsza alatt az anyai szavak hallatán.

Az indulásról Puskás így vallott Surányi Andrásnak, az "Aranycsapat" c. filmben: "Olyan házban laktunk, ahol volt 32 lakó és 132 gyerek és állandóan rá voltunk utalva a focira, jóllakva, vagy éhesen, de mindenünk a labda volt. Bozsik Cucuval, a ki a legjobb barátom volt, egymás mellett laktunk, egész nap futballoztunk. Sokan mondták, hogy jól csináljuk. Apám, aki akkoriban már szegreakasztotta a futballcipőt és a Kispest edzője volt, mégis mindig talált kifogást a játékunkban. Ez volt a szerencsénk. Cucu is, én is Neki akartunk mindig jól játszani."

Öcsivel személyesen 1945 augusztusában találkoztam az Ausztria elleni válogatott mérkőzésen az Üllői úton. Mindkettőnknek ez volt a bemutatkozása, neki címeres mezben, nekem a mikrofon előtt. Ő 18 éves korában kapta meg élete első nagy lehetőségét, én 5 évvel idősebb voltam nála. Lámpalázunk szerencsére nem tartott sokáig. Míg élek, nem felejtem el azt a pillanatot, amikor Zsengellér elhúzta a labdáját az osztrák balhátvéd, Seszta előtt. Maga is beguríthatta volna Ploc hálójába, amikor meglátta a mellette futó Öcsit. Ábel jó hangosan így kiáltott: "A tiéd, fiú, rúgd be te!..." Az újonc fiatalember megfogadta a jótanácsot, és habozás nélkül belőtte élete első válogatott gólját. Én pedig pályafutásom során válogatott mérkőzésen először kiálthattam a mikrofonba: "Góóól!... Góóól!..." Ki csodálkozhat ezek után, hogy ezt tartom életem első igazi mikrofonos pillanatának.

Öcsi pályafutása tehát 18 éves korában indult el a válogatottban. Szerencsére olyan kivételes képességű mesterek irányították akkoriban a magyar labdarúgás szekerét, mint Gallowich Tibor és Sebes Gusztáv. "Gusztibácsi rajongásig szeretett, úgy, mint a saját édesfiát. Nagyon sokat köszönhetek neki, s végtelen hálás vagyok a sorsnak, hogy összehozott vele." - így vallott egyszer Öcsi a Mesterről.

Sebes valóban rajongásig szerette a gyerekeket, benne látta megtestesülni a magyar labdarúgás minden rényét, a csak a grundon megtanulható technikát, a kivételes lövőkészséget és azt az utolérhetetlen szellemességet, amely a magyar labdarúgásnak mindig sajátja volt. "Ez a fiú a legszebb futballhagyományok örököse, az Orth - Schlosser - Sárosi iskola leszármazottja, de még náluk is nagyobb futballista lesz" - jósolta első válogatottsága után.

                               sportkártya-Öcsi Bácsival

Sorsuk összefonódott, Öcsi Sebes Gusztáv irányításával érte el a magyar válogatottban a legnagyobb sikereket.

Csak egyszer kapott fejmosást az "Öregtől". Győrött történt... a Kispest edzője akkoriban Guttmann Béla volt, aki le akarta hozni a pályáról a középhátvéd Patyi Miksát. Patyi Öcsi kenyerespajtása volt, s amikor Guttmann a pálya széléről bekiabált: "Patyi, jöjjön le!!" Puskás rászólt: "Itt maradsz!"

Guttmann a meccs után bement az öltözőbe és a következőket mondta a játékosoknak: "Uraim, nem vagyok többé az edzőjük Elvesztettem a tekintélyem és az edző enélkül egy fabatkát sem ér!" Sebes Gusztáv ezután a maga nyugodt, csendes modorában hosszasan beszélgetett Puskással. Elmagyarázta, hogy bármilyen nagy játékos is valaki, csak akkor lehet igazi karmester, ha elnyeri edzője bizalmát. "Amit Béla bácsival műveltél, megengedhetetlen. Ezt többé soha ne felejtsd el" - így szólt a jótanács, amit Öcsi egy életre megfogadott.

Különösen akkor volt ez számára fontos, amikor a Real Madridhoz került. Akármennyire is üldözte az első madridi edzője, az argentin Camiglia, Öcsi szó nélkül tűrte a szekatúrát. Neki lett igaza, hiába nyert spanyol bajnokságot és BEK-et az edző, Bernabeu, a Real elnöke, Puskás mellett döntött, amikor kenyértörésre került a sor.

Puskásról sokezernyi cikk s jó néhány könyv megjelent. Zsolt Róbert, aki hosszú időt töltött el társaságában, a legapróbb részletekig feldolgozta pályafutását. Egy passzust iktatok ide a kitűnő életrajzírásból. Karinthy Ferenc egy jellemző epizódot írt le a Puskás-féle futballról.

"Esős idő volt, a pálya felázva, csupa pocsolya. Mindenki csúszkált, bukdácsolt, a passzok, a lövések a latyakba ragadtak, vagy el-fölcsúsztak, falsul kipenderültek. Egyedül Puskás nem látszott tudomást venni a rossz talajról. Átadásai, szöktetései hajszálpontosak, minden bombája életveszélyes volt. Zelk, a költő és szurkoló a mérkőzés után megkérdezte tőle a presszóban: - Mondja, Öcsikém! Hogyan lehet az, hogy a többiek labdái rendre a tócsába fulladtak, vagy messzire elszállnak, a magáé meg mindig épp a víz színén siklik el? Hogyan csinálja? Mi ennek a technikája?

- Úgy kell rúgni, művészkém - kacsintott a csatár -, szóval úgy kell rúgni, vagyis így kell tudni rúgni. Puskás ezen kevesek közé tartozott, akik ezt is tudták."

Zelk nem csak szóban köszönte meg, hogy Puskás és az "Aranycsapat", a futballinyenc költő számára kivételes élményt nyújtott, hanem versben is: "Rímes üdvözlő távirat" - ez a költemény címe.
Ebből idézek:
A rádiót figyelve lestük
Puskást, ahogy lefut cselezve,
Bead, s aztán... haj, balszerencse!
Kocsis fejese kapufára
Csattan... de jő Bozsik, s bevágja!
S Hidegkúti talál megint utat
A kapu előtt, s benn a féltucat!

Így dicsőült meg a 6:3-as londoni diadal a magyar irodalomban is. Puskás felejthetetlen gólja pedig, amikor visszahúzva kicselezi Wrightot és Merrick mellett a hálóba talál, azóta milliók élménye, hogy a Telesport főcíméül választotta.

Van egy szólásmondás, amit átvett a népnyelv és eredetét Puskásnak tulajdonítják. Így szól. "Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci."

Mondják, hogy állítólag az 1952-es svájci mérkőzésen történt volna, amikor Zürichben a házigazdák már 2:0-ra vezettek, hogy Öcsi kiszólt a kispadra Sebes Gusztávhoz: "Guszti bácsi, még mindig nincs pénz a győzelemért? Mire Sebes Guszti bólintott volna: "De van!" Ez a jelenet, amit Hofi Géza megzenésített". Tény, ami tény: 4:2-re győztünk Zürichben.

Öcsi derűsen fogadja, amikor megemlítem neki ezt a legendát. Nem cáfol, de nem is erősít. Viszont visszaidézi azt az időt, amikor nejlonharisnyáért, pulóverért, egy nyugati cipőért megőrültek a pesti nők. Akkoriban kihasználták ezt a játékosok, mert engedélyt is kaptak hozzá. "Egyszer azt mondtam Farkas Mihály honvédelmi miniszternek, aki a Honvéd patrónusa volt, hogy jó lenne, ha többet fizetnének nekünk." - "Ez nem megy. Mit szólna a munkás, ha ti a sokszorosát keresnétek, mint ő. De van egy megoldás. Ti sűrűn jártok külföldre, és tisztában vagyok azzal, miként lehet ezt hasznosítani." - válaszolta. Világosan értettem a szóból. Ez afféle félhivatalos engedély volt, hogy hozzunk be külföldről olyan árukat, amelyeket idehaza haszonnal el lehet adni.

Az "Aranycsapat" aranykorszakának a világbajnoki döntő vetett véget. A 3:2-es vereséget máig sem tudja elfogadni a magyar futballközvélemény. Érthető, hiszen a magyar labdarúgás volt abban az időben a világ legjobbja, és Rimet Kupa lett volna a korona. 1950. május 14. óta 31 mérkőzést játszott a magyar válogatott, s egyszer sem szenvedett vereséget. A legfontosabb mérkőzésen, a világbajnoki döntőben következett be az a kisiklás, amelyre senki sem számított, vereség a németektől. Billy Wright, az angol válogatott egykori kapitánya Londonban 1981-ben a következőket mondta: "A magyarok akkor vesztették el a döntőt, amikor az első mérkőzésen 8:3-ra megverték a németeket. Ettől elbizakodtak, ami nagy hiba volt, végzetes. Akkor vesztettek, nem a döntőben. A labdarúgás játék. A magyarok kikaptak, mert a németek okosabbak voltak, jobb volt a taktikájuk. S jobb volt a koncíciójuk. Mi is vesztettünk a magyarok ellen 6:3-ra, de azért Londonban nem mentek az utcára az emberek. Nyerni nagyon fontos, de lehet veszteni is."

A magyar csapat veszített, s ezzel - szerintem - nem egy, hanem két világbajnoki címnek mondhatott búcsút. Mert ha Bernben 1954. július 4-én mi nyerünk, a csapat együtt marad, s számomra aligha kétséges, hogy Svédországban is miénk a babérkoszorú. Arra alapozom véleményemet, hogy az 1958-as világbajnokság mezőnye korántsem volt annyira erős, mint a svájcié. Elvégre - s ezt se felejtsük el soha - a svájci VB-n két volt világbajnokot, Uruguayt és Brazíliát mi ütöttük el a továbbjutástól.

A berni döntőben azonban valami megrepedt a magyar futballban, s bár voltak még később is fellángolások, nagyszerű korszakok, az aranycsapat szintjét többé a magyar futball egyszer sem érte el. Puskás élete 1956 után gyökeresen megváltozott, a Real Madrid korszak következett.

Hogyan is került Puskás a spanyol fővárosba? Hámori Tibor "Legenda és valóság" című Puskáról írott könyvében a felejthetetlen Östreicher Emil szavait idézi. "A Honvéd 1956. decemberében barátságot meccset játszott a Real ellen. Jól hajtottak a fiúk. 5:5 lett az eredmény. A mérkőzés alatt mellettem ült Santiago Bernebeu, a klub világhírű elnöke, aki a mérkőzés után technikai igazgatónak szerződtetett. Első dolgom volt, hogy az elnöknek erősítést ajánlottam. Kérdeznie sem kellett, kire gondolok. Puskás akkor Olaszországban élt, szerencsére a Realt a Milannal sorolták össze az Európa Kupában, s engem küldtek megfigyelőnek a Milan bajnoki meccsére, Bolognába. Odahívtam Öcsit, akin 18 kg súlyfelesleg volt. Hát először ezt kellett ledolgozni. Öcsi ekkor bizonyította be, hogy milyen nagyszerű sportember, s hogy megérdemli azt a címet: a világ egyik legjobb játékosa. Fogcskorgatva küzdött, hogy visszanyerje versenysúlyát. Két hónap alatt sikerült!"

Hogy milyen volt Puskás a Realban? Erről Alfredi di Stefano többször is nyilatkozott. "Meg kell mondanom, először idegenkedtem Panchotól - ezt a becenevet én adtam neki -, más volt, mint a többiek. Aztán, ahogy az már az anekdotákból tudott, kiabált hogy: Stefi... és a labda előttem volt. Fantasztikus sikereket értünk el akkoriban a Realnál. Nagy egyéniség volt és az is marad. Az egész ember csupa nemeslelkűség, mindig bőkezű volt azzal, aki tőle valamit kért. S mindenek fölött jóbarát. Én örülök, hogy együtt játszottam Puskással, s hogy ma is barátja vagyok. A labdarúgás szenvedély örökre összeköt bennünket.!"

Puskás Öcsi Madridban is megmaradt magyarnak. A legszebb történetet Hoffer József írja meg róla az "Alberttől Zsákig" című könyvében.

"Papp László háromszoros ökölvívó olimpiai bajnokunk, 1963 decemberében Madridban lépett szorítóba hivatásos mérkőzés keretében a spanyol Folledo ellen. A tét a középsúlyő Európa-bajnoki cím volt. A hatalmas csarnok zsúfolásig megtelt. Laci kissé szorongva nézett a mérkőzés elé. Nem az ellenfél izgatta, hanem a győzelemre áhítozó, heves vérmérsékletű, 15 ezer főnyi hazai közönség várható hangorkánja.

Zúgott is a harsány bíztatás a spanyolok kedvence felé. Egyszer azonban váratlanul felharsant a lelátó egyik szögletében a harsány "Hajrá, Papp!" kiáltás is. És míg Folledo hívei olykor szünetet is tartottak, Papp szurkolói megállás nélkül a mérkőzés végéig lankadatlanul bíztatták a magyar fiút. Laci önbizalmát láthatóan növelte a váratlan buzdítás. Fölénye egyre fokozódott. Végül biztos győzelemmel harcolta ki az "Európa-bajnok" büszke címet.

Az első gratuláló Puskás volt, aki a szorító közvetlen közelében szurkolta végig a mérkőzést.
- Nem értelek, "Öcsi"! - jegyezte meg Papp. - Te amiatt panaszkodsz, hogy alig hallasz Spanyolországban magyar szót. És íme: ma este több száz magyar buzdított itt engem.
- Tévedsz. "Görbe"! (ez Papp kedvenc beceneve) - magyarázott Puskás. - Rajtunk kívül egyetlen magyar sincs itt. Kubala és én fogadtuk fel ezeket az embereket itt. Kasztíliai munkanélküliek. Megvettük nekik a jegyet és órabért fizettünk, hogy téged bíztassanak. Becsülettel rászolgáltak a fizetésre.

A kemény öklű Papp Laci meghatottan, csillogó szemekkel borult "Öcsi" nyakába..."
"Wien, Wien nur du Allein..." Ezt az örökzölt bécsi dalt énekelte a bécsi televízióstúdióban Karl Seszta, aki 1945 augusztusában 38 éves korában játszott még azon a mérkőzésen, amelyen Puskás debütált. Öcsi tiszteletére dalolt abban a tv-filmben, amelyet az immár 30 éve halott barátommal, Heribert Meisellel készítettünk a magyar-osztrák futballbarátságról "Fussball-Walzer - Fussball-csárdás" címmel.

Öcsi első hívószavamra, előző évben a bécsi Inter-Real BEK mérkőzés előtt is eljött a "Sportstammtisch" adásába, s egy évvel később is boldogan fogadta a meghívást a közös szereplésre. Puskás akkor lépett a felvevőgép elé, amikor Seszta a szép bécsi keringő utolsó dallamát énekelte...

A két nagyszerű játékos átölelte egymást, s már hangzott is a kérdés: "Szerinted melyik volt a világ legjobb klubcsapata?" Így hangzott a válasz: "Természetesen a Honvéd"! Meisel továbbfaggatta: "Melyik a legszebb emléke? Puskás határozott válasza: "Az évszázad mérkőzése, a 6:3!"

Öcsivel 1945 óta tart barátságunk. Örülök, hogy mint MLSZ elnök, kezdeményezője voltam hazatérésének, s annak, hogy a Népstadion villogó betűi háromszor is hírül adták az 1981-es magyar-angol előmérkőzésen: "Góllövő: Puskás, Puskás, Puskás..."

1981-es hazatérésekor első útja a repülőtérről a kispesti temetőbe vezetett. Öcsi virágot helyezett szülei sírjára és a fejfára tekintett: Puskás Ferenc (1903-1952), Puskás Ferencné (1904-1976).
Aztán eltelt még néhány év és Puskás Öcsi újra állandó budapesti lakos. Mindannyiunk őszinte örömére.
Öcsi végleg hazatért.